dr. Farkas Tibor referenciái

Referenciáink, rólunk megjelent cikkek

 

.... ha tudtam volna mindazt, amit Dr. Farkas Tibor szexuálpszichológus a ma esti előadásában elmondott. Ebből például kiderült az is, hogy van, akinek alábbhagy, de van, akinek még nagyobb lesz a szexuális étvágya áldott állapotban. Jó tudni.

Eredeti publikáció ITT található

Másolata itt olvasható

Ha kedd, akkor szex

Még a magzat is örül annak, ha a szülei szeretik egymást.

Novák Erik vaginái után szinte egyenes út vezetett el engem Dr. Farkas Tibor szexuálpszichológus előadására (Az erotikus örömszerezésről a várandósság idején) ezen a szép októberi kedd estén.

Bár én már rég voltam várandós, de még élénken élt bennem az emléke annak, amikor a párom egy este így szólt hozzám: „megváltozott az alakod és a szagod, nem kívánlak”.

Azt hiszem, hogy ennél nagyobb fájdalmat addig még sosem éltem át. De hát mit tehettem volna? Ha nem, hát nem. Pedig számomra és számára is még inkább furcsa volt, hogy nemhogy alábbhagyott volna a szexuális vágyam, hanem szinte hónapról hónapra fokozódott.

Akkori párom ezt úgy nyugtázta, hogy én szexmániákus vagyok, holott csak mindennél jobban és mindennél többször kívántam volna vele lenni maximális testi kapcsolatban is. Akkor én magam sem értettem magamat. Én is úgy tudtam, hogy ilyenkor már nem kell, vagy nem illik annyit szexelni, mint előtte, és tulajdonképpen szégyelltem magam.

Pedig nem kellett volna, ha tudtam volna mindazt, amit Dr. Farkas Tibor szexuálpszichológus a ma esti előadásában elmondott. Ebből például kiderült az is, hogy van, akinek alábbhagy, de van, akinek még nagyobb lesz a szexuális étvágya áldott állapotban. Jó tudni.

Ahogy azt is jó tudni, hogy az a pici magzat is örül odabent, ha a szülei szeretik egymást, ha szeretkeznek, ha a mamának orgazmusa van. Ultrahangos felvételeken látták, ahogy a pici magzati lény ilyenkor szinte kéjesen nyújtózkodni, mocorogni kezd a mama hasában, és a védett, begubózott állapotából örömmel nyújtóztatja ki a tagjait. Még megdöbbentőbb volt, amikor azt is látták, hogy a cseppnyi teremtmény „magához nyúl”, a saját testének kéjérzetét létrehozva ezáltal.

Ahogy azt már másoktól is hallhattuk, a magzatnak végtelenül nagy öröm, ha az apa ráteszi az anya hasára a kezét, ha gyengéden simogatja őt a picivel együtt, ha érzi, hogy a szülei szeretik egymást. Hát hogy is ne örülne annak, ha erotikus örömben is részesíti egymást az apukája és az anyukája.

Az utolsó hat héten persze nem szabad a hagyományos behatolós módon szeretkezni, de addig lehet, bár akkor sem erősen és teljesen behatolva. A pénisznek csak a makkja jusson be a kismama hüvelyébe, vagy ahogy Dr. Farkas Tibor fogalmazott, a kelyhébe. Persze a várandósság ideje alatt végig a lehető legnagyobb gyengédséggel és szeretettel kell közeledni, soha nem durván, soha nem vadul, soha nem felelőtlenül.

Mindig tudnunk kell, milyen az anya egészségi állapota, hogy a magzat veszélyeztetése nélkül éljük a számunkra megfelelő szexuális életet, ebben az időszakban is. Felelősen önmagunkért, a párunkért és megszületendő gyermekünkért. De ami még ennél is fontosabb, hogy ne hagyjon alább egyik fél részéről sem az odafordulás egymáshoz, az egymás iránti tisztelet, megértés és szeretet. Az a szeretet, ami az igazi és egyetlen táptalaja az emberhez méltó életet élni tudó utód megszületésének. Ehhez az új emberi élethez pedig nekünk is méltó szülőkké kell válnunk.

(forrás: HarmoNet - www.harmonet.hu)

 
 
 
 
Forduljon a szakemberhez - Magyarországon egyedülálló módszerrel - dr. Farkas Tiborhoz
 
Termékek, amelyek segítenek fokozi a vágyat, növelni a szexualitásunkat
 
Erősítse gátizmait az urofitnesz készülékkel
 
 Erotikus videók, cd-k, dvd-k
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Dr. Farkas Tibor * Szexuálpszichológiai Szakrendelő * 8600 Siófok Karinthy Frigyes u. 1. * telefon: 06-30-940-77-59
e-mail: szex.doktor@citromail.hu