dr. Farkas Tibor referenciái

Referenciáink, rólunk megjelent cikkek

 

A beszélgetés során mindenki egyetértett abban, hogy a diákoknak szükségük van arra, hogy a felnőttek nyíltan és őszintén beszéljenek velük a szexualitás jelentőségéről, szerepéről. Dr. Farkas Tibor és felesége (egyben munkatársa) nagy szeretettel fordult azokhoz a fiúkhoz és lányokhoz, akik intim és különleges kérdéseket tettek fel, majd lehetőséget kaptak arra, hogy az előadás után egyénileg kapják meg a válaszokat.

Eredeti publikáció ITT olvasható

Másolata itt található

Vendégségben Székelyudvarhelyen 2002.01.26. 19:19


Dr. Farkas Tibor szexológus különösen nagy népszerűségnek örvend a HarmoNet fiatal olvasói körében. Ennek - a hozzá intézett nagyszámú leveleken túl - bizonyítékát adták, hogy meghívást kapott a romániai Székelyudvarhelyre.

A helyi 10. Diáknapi rendezvények egyik kiemelt vendége volt, és arra kérték, hogy tartson egy beszélgetésbe torkolló előadást az egészséges erotikáról. A HarmoNet Tanácsadói rovatába érkező elektromos levelek alapján már nem volt annyira meglepő, hogy ez a téma hány fiatalt érdekel. A helyi ifjúsági szervezet színháztermében délután 5 órakor már vagy 240 diák gyűlt egybe. Dr. Farkas Tibor bevezetőjével, könnyed, őszinte és közvetlen hangvételével ráhangolta a hallgatóságot a szexualitás speciális, kissé misztikus hangulatára. Az előadás mindvégig nagyon érdekfeszítő témákat érintett, amelyekre a fiatalok nagyon hálásan reagáltak. A szakember inkább az érzések, érzékek fejlesztésére, a szexualitás tanulására és tapasztalására helyezte a főhangsúlyt, és kevésbé érintette a szexuális technikákat vagy a fogamzásgátlást. Nagyon csodálatos hangulatot varázsolt a terembe a doktor úr egy különleges zene bemutatásával, amely akár szeretkezés során, akár egyéni ráhangolódás céljából segít a szexuális helyzetekben egy egészen másik szférába jutni.

A beszélgetés során mindenki egyetértett abban, hogy a diákoknak szükségük van arra, hogy a felnőttek nyíltan és őszintén beszéljenek velük a szexualitás jelentőségéről, szerepéről. Dr. Farkas Tibor és felesége (egyben munkatársa) nagy szeretettel fordult azokhoz a fiúkhoz és lányokhoz, akik intim és különleges kérdéseket tettek fel, majd lehetőséget kaptak arra, hogy az előadás után egyénileg kapják meg a válaszokat. Arra is lehetőség nyílt, hogy néhány könyvet, cd-t és kazettát megvásároljanak a jelenlévők, s ez által tovább ismerkedhessenek a szexualitás tanaival. Biztosak lehetünk benne, hogy a jövőben a fiatalok jól hasznosítják a hallottakat párkapcsolataikban.

 
 
 
 
Forduljon a szakemberhez - Magyarországon egyedülálló módszerrel - dr. Farkas Tiborhoz
 
Termékek, amelyek segítenek fokozi a vágyat, növelni a szexualitásunkat
 
Erősítse gátizmait az urofitnesz készülékkel
 
 Erotikus videók, cd-k, dvd-k
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


Dr. Farkas Tibor * Szexuálpszichológiai Szakrendelő * 8600 Siófok Karinthy Frigyes u. 1. * telefon: 06-30-940-77-59
e-mail: szex.doktor@citromail.hu